
(Lily Szemszöge)
Öt szobor szépségű alak jelent meg az ajtóban,mire Emmett elrendezte a ruháinkat és illedelmesebb pózban helyezkedett el velem az ölében. Ebben a pillanatban Carlisle jelent meg a lépcső tetején, és köszöntötte az öt, számomra idegent. Ők is vámpírok voltak, erről semmi kétségem nem volt. Ötük közül négyen nők voltak. Hárman olyan idősek lehettek, mint Alice és Bella. Mind hárman szőkék voltak és kíváncsian fürkésztek engem, miközben én is ugyan ezt tettem. A legidősebbnek fekete göndör haja volt és mandula vágású szemei melyek aranybarna színben tündököltek. Mellette állt egy magas fekete hajú férfi, aki nyilván a társa lehetett.
-Elazer, kedves barátom. Mi járatban erre felé? - kérdezte Carlise, és megölelte mindegyikőjüket.
Szerelmem engem is talpra állított majd kezet fogott a férfival és végig ölelgette a lányokat, majd bemutatta nekem őket.
-Lily ők itt a Denali klán. Ugyan úgy vega életmódot folytatnak mint mi, és mint látod, családban élnek.Ez a mi fajtánknál szokatlan egy kicsit.
-Értem. Örülök hogy megismerhettem Önöket. - mondtam,majd az idősebb nő, melegen rám mosolygott.
-Khmm... Ő itt Lily Read, a barátnőm! - tette hozzá Emmett vigyorogva.
-Na és hol van az én cukrofalatom? - kérdezte az egyik fiatalabb nő, azt hiszem Tanya a neve.
-Edwardék vadászni mentek, de nem sokára haza érnek . - mondta Carlisle határozottan.
Ebben a pillanatban nyílt a bejárati ajtó, és beléptek rajta a többiek.
-Na itt a te kis cukorfalatod. - szólalt meg mellettem Em és elfojtott egy kitörni készülő nevetést.
-Szia Edy, még mindig olyan jól nézel ki, mint mikor utoljára láttalak :) - mondta a Tanya nevű mézes-mázos hangon.
-És még mindig foglalt.- mordult fel férje mellett Bella.
-Jól van, téged senki nem kérdezett, te kis szuka.
-Nem ajánlom, hogy még egyszer így merj hívni, különben nem állok jót magamért. - mondta Bella, majd mellkasából egy fenyegető morgás tört elő.
-Mi van, savanyú a szőlő, BellaBaba? - kérdezte a szőke vámpír, csipkelődve, majd sarkon fordult és felment az emeletre.
-Elnézést kérünk Tanya miatt, nehezen teszi túl magát rajta, hogy Edward már foglalt.
-Pedig ajánlom figyelmébe, különben kitekerem azt a csinos kis nyakát- fortyogott magában Edward felesége.
Edward szája szegletében pedig mosoly bujkált, majd nyomott egy csókot felesége nyakára. Olyan aranyosak.
Emmett körbefonta karjait a derekamon, és belesuttogott a fülembe.
-Haza viszlek, rendben?
-Persze, már elfáradtam.
-Akkor mi indulnánk is, mert már Lily is fáradt.
-Rendben Fiam! Menjetek csak.
-Gyorsan felszaladunk még összeszedni valami ruhát, hogy ne kelljen mellőled elmozduljak, suttogta ismét a fülembe, majd villámgyorsan a karjaiba kapott, és már fent is voltunk az emeleten.
Szerelmem villámgyorsan összerámolta a cuccait, majd lesuhant velem a lépcsőn. Miután mindenkitől elköszöntünk, beszálltunk a jepbe és elhajtottunk.
Haza érve, észrevettem, hogy az ajtó be van reteszelve, és sehol nem ég a villany.
-Király, csak a miénk a kéró. - szólalt meg Em vigyorogva, és kipattant az autóból, hogy nekem is kinyissa az ajtót.
Tíz perc keresgélés után, végre megtaláltam a kulcscsomóm és így bejutottunk :D
Szerelmem, már csókolta is a nyakam egyre lejjebb haladva, dekoltázsom felé. Már a blúzom is lekerült rólam, mikor egy autó fényszórói világították be a konyha félhomályát.
-Apuék! - hasított belém a felismerés, és magamra kaptam a felsőm.
-Nem kellene hogy felöltözz, nekem így jobban tetszel. - szólalt meg Em, egy kaján vigyor kíséretében.
-Azt elhiszem, de lehet hogy a szüleimnek már kevésbé tetszenék. - mondtam fülig pirulva.
-Lehet...- morfondírozott magában Emett, és ezzel egy időben nyílt a bejárati ajtó.
-Sziasztok- köszöntöttem szüleimet, majd látva meglepett arcukat Emmett látván, belekezdtem a bemutatásba, mert hamar túl akartam rajta esni.
-Anya,Apa, Ő itt Emmett, a barátom. - mondtam el egy szuszra.
-Mármint a barát barátod, igaz? - kérdezte anyám rémült arccal.
-Katrin! - tromfolta le apa, és kezet fogott szerelmemmel. - Örülök hogy megismerhetlek. Én John Read vagyok . Ő pedig a feleségem Katrin Read.
-Részemről a szerencse. - mondta Em udvariasan, majd megköszörülte a torkát.
-Khm.. Én akkor megyek is, még sok dolgom van otthon .
-Gyere máskor is, szólalt meg Apu, és egy jelentőség teljes pillantást vetett Anyára, aki még mindig nem tért magához ámulatából.
-Én is nagyon örülök, hogy találkoztunk. - szólalt meg az én hőn szeretett anyukám, és látszott az arcán, hogy még nem száz %-os a feldolgozottság.
Ki kísértem szerelmemet a bejárati ajtóig, majd egy gyors , ám de szenvedélyes csók után rám kacsintott és a fülembe suttogta:
-A szobádban várok rád. - majd a kocsijába pattant és elhajtott .
-Mit akart ez jelenteni kisasszony? - fortyogott a dühtől anya.
-Azt hogy a lányunk már felnőtt, és megvannak a saját döntései, amibe neked nincs jogod beleszólni.
-De-de...
-Semmi de. - mondta apa ellentmondás nem tűrő hangon, és anyával együtt bevonultak a nappaliba.
Én gyorsan össze dobtam egy szendvicset, és felrobogtam a lépcsőn. A sötétben a villanykapcsolót kerestem, de az egyszer csak felkapcsolódott magától, és egy mély hang szólalt meg:
-Na végre, már azt hittem, hogy soha nem érsz fel. Vártalak Cica. - ölelt át hátulról Emmett.
-Bocsi de meg éheztem és csináltam magamnak egy szendvicset - mondtam a kezemben lévő tányérral.
-Értem, akkor edd meg nyugodtan a kajád, majd utána folytatjuk ahol abba hagytuk - nézett rám Emmett cinkosan.
Gyorsan befaltam a szendvicset, majd felálltam és a neszesszerem keresésére indultam a szobában. Mikor megtaláltam behajoltam a szekrénybe pizsamát keresni. Derékig eltűntem a szekrényben amikor valaki hátulról átkarolta a derekam, erre felegyenesedtem és nekidűltem az izmos mellkasának. Emmett elkezdte csókolgatni a nyakam egyre lejjebb haladva, egészen a dekoltázsomig. Megfordított az ölelésében és lecsapott az ajkamra. Szenvedélyesen csókoltuk egymást, már lekerült rólunk a póló amikor megszólalt Emmett telefonja.
-Nem veszed fel? - kérdeztem elválva mézédes ajkaitól.
-Nem - folytatta a nyakam kényeztetését. De aki most kedvesemet kereste telefonon kitartó ember volt, mert mihelyst befejezte a csörgést, nem sokra rá újra szólt a telefonja.
-Vedd már fel, biztos fontos. - szólaltam meg lihegve.
-Ajjhh, rendben - mondta Emmett és bosszúsan megnézte kihívja.
-Mi az Alice? - tért rögtön a tárgyra.
-Nem érek rá, most épp elvoltunk foglalva. - nézett rám vágytól izzó tekintettel, amitől elöntött a forróság. Aztán nagyon gyorsan elkezdett beszélni, úgy hogy nem értettem, hogy miről beszél Alice-szel. Mikor letette gondterhelten ült le az ágyra.
-Mi a baj nagy macim - kérdeztem tőle aggódóan.
-Semmi Cica .... - válaszolta.
-Csak? - kíváncsiskodtam tovább.
-Csak aggaszt, amit Alice mondott Tanya-val kapcsolatban - mondta.
-Miért mit tervez?
-Azt, hogy ha már Edi fiúnál nincs esélye, akkor majd velem fog próbálkozni - mondta.
-Miiiiiiiiii? Hát veled biztos nem, kitépem az összes haját ha rád mer mászni - szólaltam meg ingerülten.
-Ezt szeretem benned, egyik pillanatban még doromboló kis cica vagy a másikban meg egy vadmacska vagy - bókolt nekem szerelmem.
-Elmegyek megfürdök - álltam fel az ágyból, de Emmett a derekamnál fogva az ölébe húzott és kisfiús arccal megkérdezte hogy:
-Pizsama gyanánt használnád az egyik pólóm.
A kérésétől egy kicsit megdöbbentem, de pirosló arccal egyeztem bele. Gyorsan végeztem a fürdéssel, majd felvettem a bugyit és rá a pólót. A póló a térdemig ért, de nagyon jó állt, meg mutatott valamennyit a formás lábaimból. A hajamat nem szárította meg, mert meleg volt és ez hűtött egy kicsit. Mikor kiléptem a fürdő ajtaján Emmettet pillantottam meg egy rövidnadrágban az ágyon fekve. Meg köszörültem a torkom és beljebb léptem a szobába, kétszer megfordultam a tengelyem körül, hogy Kedvesem szemügyre tudjon venni a pólójában.
Elismerően füttyentett majd felállt és átkarolt.
-Észbontóan festesz a pólómban - bókolt nekem, majd az államnál fogva felemelte a fejem és gyengéden megcsókolt. Majd hirtelen az ágyon találtam magam és mellettem Emmett feküdt, majd a mellkasára vont és a fejem búbjára adott egy puszit.
-Jó éjszakát szerelmem, aludj jól és álmodj velem - mondta.
-Neked is szép álmokat nagy macim - motyogtam és nem sokra rá már az álmok tengerén ringatóztam.
Reggel arra ébredtem, hogy világos van a szobában és egy kar ölel át. Kinyitottam a szemem és szerelmem mosolygós arcával találtam szembe magam.
-Jó reggelt Cica - szólalt meg Emmett.
-Jó reggelt nagy macim - válaszoltam neki. Elvonultam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, gyorsan letusoltam, mikor felakartam öltözni akkor tűnt fel, hogy nem hoztam be magammal fehérneműt. Pont ekkor kopogtak az ajtón.
-Ki az? - szóltam ki.
-Én vagyok az Cica - mondta Emmett. - Bejöhetek? - kérdezte.
-Be, vagyis neeeeem - de mikor már kimondtam, hogy nem: nyílt a fürdő ajtaja és belépett rajta Emmett. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit és hogyan takarjak el magamon. Aztán magam köré tekertem egy törülközőt.
-Szóval miért is szerettél volna bejönni? - érdeklődtem.
-Alice telefonált, hogy elfelejtesz bevinni magaddal fehérneműt és úgy gondoltam, hogy bevihetek neked egy szettet - felelte csibészes mosollyal az arcán.
-Rendben akkor add ide és légy szíves menj ki - kértem őt.
-Rendben odaadom neked, de nem megyek ki - mondta.
-Jó akkor ne menj ki - elvettem tőle a fehérneműimet, majd levettem magamról a törülközőt és kicsit zavarban ugyan de felvettem a ruhadarabokat. Mikor végeztem félve néztem fel Emmettre. Aki tátott szájjal nézett rám.
-Khm... van valami ötleted mára? - kérdeztem kedvesem.
-Elmehetnénk hozzánk, mert a rokonaink szeretnének téged jobban megismerni. Persze csak ha nem baj - vetette fel az ötletet.
-De nyugodtan elmehetünk hozzátok. Őszintén meg valva én is kíváncsi vagyok rájuk - szólaltam meg végül.
Ezek után lementünk a konyhába és megreggeliztem, Emmett meg közbe nézett.
-Azt ugye tudod, hogy nem igazán szeretem mikor evés közben néznek? - kíváncsiskodtam.
-Tudni, tudom, de jó nézni, hogy mennyire jó ízűen eszel - bókolt nekem.
Mikor végeztem a reggelivel elmosogattam a tányért és elindultunk a Cullen villába. Mikor Megérkeztünk és beléptünk a házba mindenki a nappaliban tartózkodott.
-Sziasztok - köszöntem.
-Emmett drága cucilimókusom - ugrott Emmett nyakába Tanya.
-Mi van ha nem tudod Edwardot megszerezni magadnak akkor próbálkozol Emmettnél? - kérdeztem tőle gúnyosan.
-Mit jössz te ahhoz, hogy így szólj hozzám emberke - nézett rám lenézően.
-Tudod kit nézzél le, te kis cafka! - néztem rá harciasan.
-Szerintem ezt nem kéne Cica - szólt bele Emmett a vitánkba.
-Attól, mert én csak egy ember vagyok ne hogy azt hidd, hogy félek szembe szállni veled - mondtam és tettem egy lépést Tanya felé.
-Hallatlan. Jajj Cucilimókusom, majd ha hazavitted az embert akkor gyere fel a szobádba, mert majd ott foglak várni - felelte Tanya és egy kacér mosolyt villantott Emmetre. Itt telt be a pohár nálam és elkezdtem felé vészjóslóan közeledni.
-Hogy mekkora egy lotyó vagy. Nem csoda, hogy senki nem akar veled összejönni, mert tudják, hogy mekkora egy cafka vagy! Szállj le Emmetről, mert ha nem akkor esküszöm, hogy megtéplek és az egész család férfi tagjaitól is tartsd távol magad! - kiabáltam, majd hogy nyomatékosítsam, hogy mindent komolyan mondtam és komolyan gondoltam lekevertem neki egy pofont. A kezembe nagy fájdalom nyilallt, de nem érdekelt. - Remélem megértetted amit mondtam - néztem dühtől izzó szemekkel.
Tanya sértetten futott ki a házból. Mikor szétnéztem a szobában észrevettem, hogy a Denali klán is bent van a szobában.
-Ne haragudjatok, de már nem bírtam hallgatni ahogy Emmettet csábítja - kértem bocsánatot tőlük.
-Teljesen megértünk Lily, csak a párodat védted - nyugtatott Carmen és Elezar pedig helyeslően bólogatott.
Hirtelen megint megfájdult a kezem, de arra gondoltam, hogy milyen jó lenne ha nem lenne semmi baja. Érzetem hogy a csontok ropognak a kezemben így felszisszentem. Carlisle rögtön oda jött hozzám, míg Emmett leültetett a kanapéra.
-Ez érdekes - motyogta Carlisle gondolkodóan.
-Tényleg az - jött Közelebb Edward is.
-Miért mi van? - kérdezte aggódóan Emmett.
-Teljesen rendbe jött a keze - felelte Carlisle - Ezt hogy csináltad? - érdeklődött tovább.
-Nem tudom - feleltem őszintén. Ezek után felvonultunk Emmettel a szobájába, mikor becsukódott a szoba ajtaja Emmett lecsapott az ajkaimra.
-Nagy macim ezt nem kéne, mindenki itthon van - mondtam miközben kapkodtam be a levegőt.
-Rendben Cica, de annyira szívdöglesztő vagy, hogy nagyon nehéz csillapítanom a vágyam, mikor megcsókolsz - felelte Emmett vágytól izzó szemekkel, ez engem is teljesen feltüzelt és kacéran néztem rá és megcsókoltam.
-Tegyél be egy olyan zenét ami elnyomja a hangokat - szólaltam meg nagyon halkan. Berakott egy discós számot és felvette a hangerőt. Mikor elém lépett, majd megcsókolt utána áttért a nyakam csókolgatására.
-Én még nem... - mondtam elhalóan.
-Ne félj vigyázok rád - felelte megnyugtatóan. Ezek után egy csodás délelőttöt töltöttünk együtt.